Érzelmileg egészségtelen lelkiség

1. Amikor Isten nevében menekülünk Istentől

Természetesen ez teljes mértékben tudat alatt zajlik bennünk. A felszínen azt kommunikáljuk - önmagunknak is - hogy közelebb szeretnénk kerülni Istenhez, Isten szerint szeretnénk élni, miközben szív szinten pont ezt akarjuk elkerülni, hogy igazi találkozásunk legyen vele. 

• a magam élvezetére szolgálok, nem Isten tetszésére
• olyan dolgokat teszek a nevében, amire igazából Ő sosem kért engem
• amikor az imádságaim sokkal inkább arról szólnak, hogy Isten megtegye amit én akarok és nem én rendelem alá magam az Ő akaratának
• beakarom bizonyítani az emberek számára a viselkedésemmel, hogy jó keresztyén vagyok
• amikor görcsösen ragaszkodok néhány túlhangsúlyozott teológiai igazsághoz, de nem azért mert annyira szeretem azt az igazságot, hanem mert önmagamban valamilyen mély félelemmel, megoldatlan problémával nem tudok/akarok szembe nézni
• amikor Isten igéjével másokat megítélek és lenézek
• amikor felnagyítom hitbeli teljesítményemet, hogy finoman kifejezzem, hogy jobb vagyok másoknál
• amikor kijelentem: "Ezt mondta az Úr", pedig valójában: "Szerintem ezt mondta az Úr"
• amikor arra használom az Igét, hogy megmagyarázzam saját családom, kultúrám, népem, egyházam bűneit ahelyett, hogy alá vetném annak vizsgálódás céljából
• amikor kegyes beszéd mögé rejtem hibáimat, gyengeségemet
• amikor kiválogatom azokat az igazságokat Istenről, amik kényelmesek nekem és nem veszek tudomást azokról, amik igazi változást érnének el életemben

2. Düh, szomorúság és a félelem eltagadása

Sok keresztyén számára ezek az érzelmek egyenlőek a bűnnel. 

- félünk szembenézni a kellemetlenebb érzelmeinkkel, mert nem tudjuk mi lesz a vége, így inkább nem kockáztatunk.

- kegyesnek tűnő gondolatokkal, szavakkal, igékkel és imákkal felfújjuk a lelki lufink, hogy érzelmeink számunkra megfoghatatlanul csaponghassanak valahol

- parancsszóra elzárjuk bizonyos érzések megélését, mert úgy gondoljuk, hogy ez biblikus/szeretetteljes

3. Rossz dolgokat ítélünk kárnak

Jézust követni nem jelent egyenlőt azzal, hogy megszűnik személyiségünk. A bűnös vágyainkat le kell öldökölni, de a jó vágyainkat meg kell élni teljesen - hiszen ez már új teremtésként Jézusban lehetséges. Ha nem is folyamatosan - mint egykor majd a Mennyországban - de lehetnek itt is már olyan "teljes öröm/szeretet" pillanataink, amiket megengedhetünk magunknak, hogy szenvedéllyel és felszabadultan megéljünk.

4. Figyelmen kívül hagyni a hátterem

Sokszor jobban hasonlít az életünk a felmenőink életére, kapcsolódási, kommunikációs mintáira, kötődési sablonjaira, mint ahogy ezeket Jézus tanítványaként meg kéne élnünk. Ez azért van mert valamilyen oknál fogva (félelem, tagadás, büszkeség, tudatosság hiánya) nem nézünk szembe a hátterünk bennünk elevenen élő problémás örökségeivel.

5. Felszabdalni életünket szent és a nem szent területekre

A templom, a szentek szentjével és a rituálékkal "átköltözött". Isten azt szeretné, ha öltözködés, mosogatás, fürdetés, főzés, utazás és takarítás közben is meghitt kapcsolatban lennénk vele. Ő "élvez" (enjoy) minket. Szeretné, ha mi is így viszonyulnánk hozzá a hétköznapi dolgokban is. Feldarabolás helyett az életünk minden területét be kell mártanunk ebbe a szent valóságba, hogy tudathasadásos állapot helyett egységesen mindent Istennel élhessünk meg.